Egy magazin születése

Közel húsz éve kezdett egy lelkes csapat Magyarországon a kineziológiával ismerkedni. Már évek óta dolgoztam természetgyógyászként, sok módszert ismertem és gyakoroltam, de ez egy új világ volt!
Lenyűgözött mindannyiunkat, lázasan vetettük bele magunkat a tanulásba, One Brain, Edukineziológia, Touch for Health, többet, többet és többet akartunk tudni. Gyakoroltunk lelkesen, dossziékat raktunk össze, minden tanfolyamra vittük magunkkal a kézikönyveinket, hatalmas bőröndszerű táskákat cipeltünk. Mert naprakészek akartunk lenni, felkészültek, tudni akartunk, és mérhetetlen segíteni vágyás munkált bennünk, dolgozni akartunk a módszerrel, átadni másoknak, hogy ők is megismerjék azt a csodát, melyben nekünk részünk volt. Igen, ez volt a hőskor.

Néhányan még itt vagyunk abból a kezdeti „nagy csapatból”, aktívan, s tesszük a dolgunkat. A csodák mindennapjaink részévé váltak, hallgatóinknak adjuk tovább, amit mi már megéltünk.

Amikor bemutató oldásokat végzünk a tanfolyamokon, s amikor klienseinkkel dolgozunk, egy-egy nagy rádöbbenés, a módszer, annak lenyűgöző pontossága, az izomtesztelés csodája, a beszélgetés tudat és tudat, tudatalatti és tudatalatti között, arra késztet, hogy megálljunk egy pillanatra, hiszen végigfut rajtunk: igen, működik!

Hiába éltük át ezerszer a csodát, ez a csoda nem fásul el, nem süpped bele a kiégésbe, a közömbösségbe. Amikor kinyílik egy-egy kapu, s bepillantasz egy másik ember életébe, ez a valódi kegyelem és áldás.

Azért született meg ez a magazin, hogy teret adjon nekünk, hogy gondolataink találkozhassanak, hogy tudjunk egymásról, hogy informálva legyünk a fontos, bennünket érintő változásokról. Azért született meg, hogy megismerhessenek mindazok, akik még nem hallottak a kineziológiáról, vagy csak bizonytalan ismereteik vannak róla.
Azért született, hogy újra kialakuljon egy csapat.

Írj nekünk tapasztalataidról az info@kinezmagazin.hu e-mail címre, arról, ha rájöttél valami új dologra, oszd meg velünk.
Nem vagy egyedül!

dr. Varju Márta

dr. Varju Márta