Kimondhatod, hozzád hasonlóan sokan mások pont ugyanezt gondolják: csak a gyerekeknek mesélünk. De nem vagyunk-e éppoly kiszolgáltatott, éretlen lények egy-egy nehézség idején, mint a gyermekek? Nem ugyanolyan szélsőségesség uralkodik-e a lelkünkben? Nem ugyanúgy csodára vágyunk-e? Akkor meg miért ne lehetne a felnőtt számára is a mese az az ábécéskönyv, amelyből megtanul saját lelkében olvasni olyankor, amikor valamely konfliktus, krízis következtében regresszióba zuhan, vagy
amikor élete eme területén még el sem jutott az érettségig.

Hol volt, hol nem volt...
A mesékben gyógyító erő lakozik. Hatalmuk van felettünk, noha nem követelik meg, hogy bármit is tegyünk, csak meg kell őket hallgatnunk. Ajtókat vágnak a korábban üres falakra, megindítják a belső életet. A mese koordinátái – „hol volt hol nem volt, az Óperenciás tengeren is túl…” – a mesehallgatót egy sajátos lélekállapotba, a tudatelőtti és a tudattalan birodalmába helyezik. A mesélés, mesehallgatás során a felszínre húzunk valamit, ami jobbára nem kellemes tevékenység. A mesemondó és a mese hallgatója is archetípusos energiákat kezel, és ha találkozol az archetípussal, ha nyitott vagy rá, az megváltoztat. Olyan mértékben gyógyszer, amilyen mértékben hajlandó vagy én-ed „feláldozni” és a történetbe helyezni.(1) Ebből adódóan egy történet elmesélését időzíteni kell, gondosan mérlegelve az időt, a személyt, a helyet, a szükséges gyógymódot, és mindemellett leginkább akkor kezdhetünk neki a mesélésnek, ha a történet hív bennünket, és nem akkor, amikor „jónak látjuk.” A segítő kapcsolati munkában elhelyezve döntő fordulatot hozhatnak a gyógyulás folyamatába. Hivatás ez a javából!

Tegyük fel, elfogadom, bár elég misztikusan hangzik. Érdekelne, hogyan viszik véghez a történetek mindezt?
A mese azáltal gazdagítja életed, hogy mozgásba hozza a képzeleted, hogy fejleszti az intellektusod, hogy eligazít az érzelmeidben, hogy megbékít félelmeiddel, vágyaiddal, hogy elismeri nehézségeid, és ugyanakkor megoldásokat is javasol kínzó problémáidra. Röviden: egyszerre reagál személyiséged minden megnyilvánulására. Sohasem lekicsinylően, hanem mindig teljes mértékben elismerve problémáid komolyságát, egyben erősítve bizalmad önmagadban és a jövőben. (2)

A mese belső konfliktust jelenít meg szimbolikus formában, mintát nyújt az ember belső problémáinak megértéséhez és megoldásához, megoldási javaslatait csak finoman, áttételesen jelzi, nem követel, biztonságot és reményt nyújt, minden mintha magától értetődő lenne, valóság és csodás egybemosódik, színtere a képzelet amelyhez a való világ csak az elemeket adja, eseménysorait a varázslat és a csoda mozgatja, fesztelen, hétköznapi stílusban szól, nem támasztja fel azt az igényt, hogy a hallgatók elhiggyék.
De elhisszük, hogy bármelyikünkkel megeshet, mindig e világból tekint a túlvilági dolgokra/dolgokba, „névtelen” hétköznapi csodák által segített cselekvő a szereplő, aki itt a földön köztünk éli majd tovább boldog éltét…(3)

A mese minden döntést ránk bíz, még azt is, ha nem akarunk dönteni. Rajtunk múlik az is, hogy magunkra vonatkoztatunk-e valamit a meséből, vagy egyszerűen csak élvezzük
a csodás eseményeket. Ez az élvezeta záloga annak, hogy életünk során kellő időben megértjük majd rejtett jelentését. Maga a mesehallgatás, a mese képeinek befogadása olyan, mint a magvetés: azoknak csak egy része ver gyökeret a mesét hallgató agyában. Egy részük közvetlenül tudatos szinten kezd hatni, mások a tudattalanban indítanak be bizonyos folyamatokat. És sok közülük hosszú ideig passzívan várakozik, mígnem az illető eléri azt a fejlettségi szintet, amikor ezek is elérhetik a tudatát.

Minden jó mese jelentése többszintű, és azt csak a mesehallgató maga tudhatja, hogy egy adott pillanatban az ő számára melyik bír jelentőséggel. Ezért fontos, hogy a mese jelentését sohasem szabad elmagyarázni a mesehallgatónak. A konkrét tanulságok, tanácsok mellett – mert hogy ilyen meséink is akadnak – egy sokkalta nagyobb ajándékkal is meglepnek: némi töprengés után azt éled meg, hogy magad birkóztál meg a feladattal. A személyes probléma megértése, és a magad erejéből való megoldásának élménye kell ahhoz, hogy megtaláld a belső biztonságod és helyed a világban. A mese a közvetített képek által – ha kibontod azokat – erre tesz képessé.

Hogyan, működik, mutatnál egy példát?
Tegyük fel olvastad a segítő kapcsolatról szóló írást is (A kineziológia magazin 24. oldalán - a szerk.). Nos kapcsolódjunk az ott elindított folyamatokhoz.
Egy nap a beszélő papagáj a csipcsup boltban kiszabadulva kalitkájából felborított egy drága olajjal teli üveget. A tulajdonost elfogta a méreg és fejbe vágta a madarat. Attól a naptól fogva a papagáj nem beszélt többet. Fejéről hullani kezdett a toll, és hamarosan megkopaszodott. Évek jöttek, mentek. Történt, hogy egy napon, egy kopasz vevő tért be az üzletbe. A látványtól a papagáj lázba jött, és mindenki ámulatára beszélni kezdett: „Te is leverted talán az olajos üveget, téged is megbúboltak, hogy kopasz vagy?
Sejtem miért mesélted el nekem a történetet.
Én lennék…

Dr. Nyitrai Erika

1. Peseschkian, N. (1991): A tudós meg a tevehajcsár, Keleti történetek – nyugati lelki bajok, Helikon Kiadó, Budapest
2. Bettelheim, B (1988): A mese bűvölete és a bontakozó gyermeki lélek, Gondolat Kiadó, Budapest
3. Honti, J. (1962): A mese világa, Magvető, Budapest